📕: Bal Khabra - COLLIDE, Ütközőpálya

https://marvin.bline.hu/product_images/986/ID22-345913.JPG
Forrása


Bal Khabra írónő regénye, a Collide 2024 -es megjelenésű, 464 oldalas és a Maxim Kiadó gondozásában jelent meg.


https://i.pinimg.com/736x/9e/b2/8c/9eb28cb001ecf0c26ecd1cb736b3ba53.jpg
Forrása


A lány, Summer Preston számos gyermekkori traumával a háta mögött, jelenleg a világ legkitartóbb diákja, hisz álma csak egy karnyújtásnyira van tőle. Mindig is kitűnő tanuló volt, hatalmas tervekkel. Azonban most egy iskolai feladatba lehet beletörik a bicskája, hiszen ahhoz, hogy bekerüljön álmai egyetemére, tökéletes sportpszichológusi munkát kell végeznie, az alany pedig nem más, mint Aiden Crawford, a hokicsapat kapitánya, akinek szintén nem füllik a foga ahhoz, hogy a lánnyal együtt dolgozzon, mert Aiden csak a hokinak él. Aiden a csapat kapitányaként minden felelősséget a magáénak érez, így egy közösen elkövetett hiba miatt kénytelen elviselni maga mellett a túl karót nyelt Summer Prestont, ráadásul nagyobb öszegben fogadna arra, hogy Summer simán agyonütné a hokiütőjével. Kettejük kapcsolata nehezen indul, de idővel szépen megtanulnak egymással együtt dolgozni - végül pedig lehet egymás nélkül sem tudnak élni?

https://i.pinimg.com/736x/1e/e9/ed/1ee9ed5fc76d8fa3b3626410c89b2d6c.jpg
Forrása