![]() |
Forrása |
Kedves japán film (2018) arról, hogy néha egy aprócska gesztus képes megváltoztatni valakinek az életét.
Az alábbi egy és háromnegyed órás romantikus vígjáték kellemes kikapcsolódás, melyben adott egy félénk, visszahúzódó lány Nao, aki idejekorán elveszíti a szüleit egy tragikus balesetben, így a nagybátyja veszi magához és neveli fel. Adott egy fiú Taiga, aki elveszett és egyedül érzi magát, közben pedig a világ legérzőbb és legegyenesebb embere, akik fontosak számára, azokért tűzbe is menne, csak megvédje őket. Heves természete mellé párosul extrém vörösre festet haja és maga a rossz fiús aurája, ami miatt szinte mindenki rögtön rosszul ítéli meg, Nao is. Az iskolában, mikor Taiga a lány elé áll és azt kéri tőle, randizzanak, hogy később elvehesse Nao fél a fiútól így nem mer neki nemet mondani - amúgy se nagyon tud. Azonban egyre több időt tölt el a fiú mellett, hogy rájöjjön remek ember és talán meg tetszik is neki, azonban mire végre a két főhősünk egymásra találnak, ott jön a képbe a nagybácsi. Hiszen adott egy nagybácsink, akit évekkel ez előtt felhívta, egy lesújtó hírrel, és hirtelen fel kellett nőnie egy feladathoz, amire nem volt felkészülve, kapott egy gyászoló hatévest a nyakába, akit nemcsak életben kell tartania, de fel is kellett adnia a saját korábbi, megszokott, imádott életét, munkáját. Nem mintha a férfi akár egyszer is panaszkodott volna, számára Nao a napfény, a mosolya ad okot a férfi jókedvére, de mégis sajnáltam szegényt, elmondása szerint boldog a kávézójában, de ez vajon tényleg így volt? Ez sosem derül ki, számomra legalábbis.
forrása |
Romantika mérő: ❤️❤️❤️
"Spicy" mérő 🌶️ : ----
Az öt csillag túlzás lenne, de a négyet biztos szívvel adom - kellemes film mely bővelkedik az olyan jelenetekben, amelyek segítségével végigkísérhetjük, hogy kezd el felnőni a főszereplő gárda.
Mondjuk ezeken a japán filmeken meg sorozatokon nettó kihalok, mikor már az első találkozás után kb. az esküvőt tervezik, meg nyilván halálosan szerelmes legalább az egyik fél a másikba, könyörgöm ... két perc után ne essünk már ennyire bele a másikba, hahóóóóó!!! Azért ez a való életben is fura, én legalábbis rendesen passogattam, mikor az első randin a srác közölte ő aztán szerelmes ... most komolyan, mibe esett így bele? Ezekben a filmekben is, mikor, mi tetszett meg ennyire halálosan az egyiknek a másikban? Tanítsátok a begyöpösödött vénkisasszonyt!
![]() |
Forrása |
Forrásmegjelölés:
https://thekoreanlass.wordpress.com/wp-content/uploads/2018/11/92-e1542515630112.jpg
https://s1.dmcdn.net/v/UbGKO1d5-SSV7zTES/x720
https://i.pinimg.com/originals/61/e1/48/61e1480f2d8035086a5505341babd7bd.gif