📕: Mia Sheridan: Stinger, A skorpió fullánkja - A szerelem csillagjegyében 3.

https://moly.hu/system/covers/big/covers_412895.jpg
forrása


Mia Sheridan A szerelem csillagjegyében sorozatának harmadik részét hoztam el nektek, amely már egy ideje a polcomon porosodott, de nagy bokán rúgás magamanka, amiért csak most vettem le és olvastam el. A sorozat korábbi részei a Leo, a Leo's Chance - Leo esélye, lényegében az első rész férfi szemszögből megtörtént átirata a második, amit vagy ezer éve olvastam. A Skorpió fullánkja a harmadik rész, a negyedik az Archer's Voice azaz az Archer hangja, ami szintén egy érdekes olvasmány. Az ötödik és hatodik részt azonban még egyáltalán nem olvastam, ezek a Becoming Calder (Calder útja) és a Finding Eden (Megtalálni Eden -t).

A Skorpió fullánkjának szereplői Grace és Carson. Grace Hamilton a lány, akinek mindig van egy tökéletes terve és még a tervre is van egy Zs terve. Az egész életét a tervei alapján éli, bejutni egy jó egyetemre, Summa Cum Laude végezni, jó gyakornoki állás, férjet fogni, két gyerek és a többi. A lány pontosan tudja merre tart az élete, hiszen eltervezte már, e szerint él. Büszke is magára, amiért ennyi mindent elért és ennyi mindent megtervezett, azonban még sosem lépte át a határait, nem foglalkozott a saját vágyaival - és azzal sem, hogy nem azt az életet éli, amit élni akar. Egy napon azonban belefut Carson Stingerbe, aki Grace -szel ellenben köp a szabályokra, csak a sajátjait tartja be, ha betartja őket. A felnőtt szórakoztatóiparban munkálkodik éppen és pont ezért nem érdekli ki mint gondol róla. Tökéletesen tisztában van vele, hogy kívánatos, helyes pasas. Egyik napról a másikra él, nem igazán vannak tervei, nem tudja merre tart, azt viszont tudja mit akarnak tőle a nők és abba a hitbe ringatta magát, hogy csupán ennyi az amit adhat nekik, aztán egyszer csak belé futott Grace Hamiltonba. Grace és Carson kapcsolata sem indul épp zökkenőmentesen, hiszen szinte gyűlölik egymást, de Vegas az a hely, hogy ami ott történt az ott is marad. Egy szerencsétlen baleset miatt egy liftben ragadnak, ami megváltoztatja kettejük egymáshoz viszonyulását. Egy hétvégét ketten együtt töltenek amikor Grace is sokat tanul a férfitól és a férfi is változni akar, Grace miatt. Végül a sors úgy hozta, hogy el kellett válniuk, és mindkettejüknek adott időt az élet, hogy felnőjenek. Évekkel később újra találkoznak, azonban Grace ekkor már ügyész és menyasszony, Carson pedig egy leszerelt SEAL katona, akinek a csapattársa gyilkossági ügy gyanúsítottja. Vajon újra együtt lehetnek, ennyi év elteltével is?