❄️Holiday Chill 3. đź“˝️🍿: Mufasa, Az oroszlánkirály /2024/



# Minden, amit a Mufasáról tudni érdemes:

  • Eredeti cĂ­me: MUFASA - The Lion King
  • MegjelenĂ©s Ă©ve: 2024
  • Amerikai animáciĂłs zenĂ©s filmdráma
  • 119 perces

# A cselekményszál:

A történet, mivel egy előzmény története az Oroszlánykirály című Disney mesefilmnek, így azért kicsit furcsa gyomorral ültem végig az egész mesét, hiszen tudjuk mi lesz Mufasa sorsa a későbbiekben.



A jelenlegi kalandfilm elején láthatjuk az Oroszlánkirályból ismert Simbát, aki már királyként a párjával él, Nalával. Van egy közös gyermekük is, Kiara és újabb kölyköt várnak, így a szokásokhoz híven Nala már azon a szent helyen van, ahol szülni szoktak az uralkodók, Simba pedig oda tart, hogy ott lehessen, mikor Nala megszül. Kiarát azonban nem viszi magával, így megkéri Timont és Pumbát, hogy amíg ő távol van, vigyázzanak a kislányra. Kiara azonban nyugtalan gyermek, hiszen nincsenek mellette a szülei és még hatalmas vihar is kerekedett, azonban Rafiki érkezése felborzolja a kedélyeket, mert a majom úgy dönt megoszt egy történetet a kislánynak és tökkel ütött felvigyázóinak Mufasáról és annak "áruló" öccséről.

Mufasa boldogan él a szüleivel, akik boldogságban nevelik a gyermeküket és sokat mesélnek neki egy Milele nevű misztikus helyről, mígnem egy napon árvíz támad, amely elsodorja Mufasát a szüleitől, hiába próbálják megmenteni. A gyermek így kerül egy új, számára ismeretlen helyre, ahol Taka, a király fia és utódja menti meg egy krokodiltámadástól. Taka megkéri az édesanyját, Eshe -t, hogy Mufasa hadd maradjon velük, hisz árva lett és hadd legyen a testvére. Eshe hajlana az ötletre, de Taka édesapja, Obasi király nem akarja, hogy egy árva, gyökértelen gyermek velük maradjon. Végül egy verseny dönt a kis árva maradásáról, ahol már Taka ott a szívedbe lopja magát szerintem, hiszen Mufasa nagyképűen állítja ő a leggyorsabb, Takának mégis vissza kell fognia magát, hogy Mufasa nyerhessen. Taka így kap egy régóta várt testvért.

Taka és Mufasa együtt nevelkednek, így erős testvéri kötelék alakul ki a két közel egy korú oroszlánkölyök között. Azonban Obasi érezteti Mufasával, hol a helye. Míg Taka az örökös, a hím oroszlánokkal heverészik egész nap - ezt várja az apja. Addig Mufasa a nőstényekkel megy vadászni, mígnem egy napon egy új oroszlán horda támadja meg a vadászó Eshét és Mufasát, aki az egyik fehér oroszlánt megöli, a másikat megsebesíti, mentve fogadott anyját. Mindezt látja Taka is, aki titkon követi Mufasát és az édesanyját, hisz rettenetesen féltékeny arra, hogy ő nem tarthat sem anyjával, se testvérével. Nem akar feküdni és lustálkodni. Taka azonban hiába látja mi történik, retteg és nem tesz semmit sem anyjáért és testvéréért. A sérült fehér oroszlán azonba hazatér és beszámol a fehér oroszlánok fejének, hogy mi történt és ki ölte meg a vezér fiát. A száműzött oroszlánok pedig bosszút esküdnek. Így jutnak el arra a szavanna részre, ahol Obasi és családja él. A király belátja, hogy Taka az egyetlen reménysége így elküldi fiát, Mufasával, akit testőrként tart most a fia mellett, így a két fiú menekülni kénytelen. A fehér oroszlánok pedig megölik Obasit és az ott maradt oroszlánokat.

A menekülő Mufasa és Taka, így találkoznak Sarabival, egy kóborló oroszlánlánnyal és annak madár felderítőjével, Zazuval. Útjuk során pedig az ifjú Rafiki is társuk lesz, hogy együtt megkeressék Milelét.

Taka útközben pedig gyengéd érzelmeket kezd el táplálni Sarabi iránt, azonban a lány inkább Mufasába kezd el beleszeretni. Így természetes, hogy a két testvér közé egy nő áll. Hiszen Mufasa eleinte akár hazugságokkal is, de testvére malmára akarja hajtani a vizet, végül Sarabi mégis Mufasa mellett köt ki, amin Taka nagyon megsértődik, így köt alkult Kirossal, a fehér kívülálló oroszlánok vezérével. Bosszút akar állni Mufasán, így Kirosnak is esélye nyílik megbosszulni halott fiát.

Persze Mufasa vérig van sértve, amiért Taka elárulta, de egyszer sem állt testvére elé. Milelében Mufasa meggyőzi az ottani állatokat, hogy segítség legyőzni Kirost és a hordáját.

Taka látja, hogy Mufasa és Kiros küzdenek a barlangban. Taka látja, hogy testévére kimerült és Kiros komoly győzedelmet arahat Mufasa felett, a herceg segít fogadott testvérének, és Kiros és Mufasa közé ugrik, így szerezve egy nagy heget az arcán. Kiros mégsem adja fel, Mufasát vízbe akarja fojtani - akinek amúgy sincsenek jó vizes élményei, de végül Taka menti ki, lehet hogy kísértést érez, hogy megfojtsa testvérét, de végül mégis megmenti.


A milelei állatok, és főhőseink győzedelmet aratnak. Rafiki kikiáltja Mufasát és Sarabit királynak és királynőnek. Mufasa újra találkozik még elveszett anyjával is. Szóval Mufasa mindent megkapott, nem? Hercegként nevelkedett, sok mindenre megtanították, kapott egy testvért is aki mindent feláldozott volna érte, ővé lett a nő is, végül elér Milelébe és annak királya lesz, újra találkozik anyjával és mit kapott Taka azért, mert önzetlenül kölyökként megmentett egy oroszlánt? Gyávának titulálták, elvesztette a szüleit és örökségét, a testvére hátba szúrta, ő pedig elárulta Mufasát, amit számtalanszor az orra alá is dörgöl úgy körülbelül mindenki. Mufasa végül közli Takával, hogy maradhat Milelében, de nem bírja többé Takának szólítani, így Taka felajánlja, hogy akkor nevezzék ezúttal "Scar" -nak, emlékeztetve az arcát csúfító sebre és árulására.

A jelenben pedig Kiara megkapja kistestvérét, Simba és Nala is hazatérnek, így a kislánynak lehetősége nyílik elmesélni nagyapja történetét.


# Én és a mesefilm:

Szerény véleményem szerint annyira toljuk le mindenki torkán, itt is a filmben, hogy Taka mennyire rossz, mihaszna volt, pedig azért valljuk be, sokkal "emberibb volt", hiszen ki ne félne és aggódna az életén és az élet akadályain? Ki ne lenne féltékeny? Szerintem mindenki érzett már ezek közül legalább egy érzést, sőt van hogy mindet egyszerre. Mufasa persze egy tökéletes oroszlán, hiszen tehetséges és rátermett, de mindezek mellett azért én rúgtam volna úgy s*ggbe! Könyörgöm tudta, hogy mit érez Taka Sarabi iránt, legalább a tesó kódexet betarthatta volna!

Kedveseim!

Remélem úgy alakult számotokra a 2024 - es év, ahogy terveztétek, és abban is reménykedek, hogy a 2025 -ös évetek jobb lesz, mint a tavalyi! ;) Mivel ez az idei év első bejegyzése, így itt kívánok nektek nagyon - nagyon - nagyon BOLDOG ÚJ ÉVET!!!

Köszönöm, hogy itt voltatok 2024 -ben, és remélem itt lesztek 25 -ben is. ;)

Puszi

Eda

Forráslista: 2025. 01. 01.