đź“•: Jana Aston - Vakrandi (Mr. Russo)

https://moly.hu/system/covers/big/covers_699070.jpg?1632387518
1. kép

A "Vakrandi" című regény tipikusan az a könnyed, nyári strandon olvasós, egy szuszra kivégzős könyv, legalábbis számomra. Laza és könnyed történet, egy kicsit túl sok női főszereplővel. Voltak benne elég erőltetett poénok, amik nem azt mondom kellettek bele, és mindezektől eltekintve azért elolvastam, kikapcsolt és ezzel lényegében nálam el is érte a célját.

#Off: ez a könyv kb. pont annyira hihető, mint a "koncert közben meglátott az utolsó utáni sorban, a sötét sarokban és összeakadt a tekintetünk aztán csak én kellettem neki" stílusú könyvek, de mazochista vagyok és örök álmodozó így ezt és azokat is simán álmodozva, sóhajtozva végigolvasom.

A történet főszereplője Audrey, akinél rendesen gondok voltak a toronyban, de kellett a hebe- hurgya főszereplő, mert ha Audrey egy karót nyelt, szürke kisegér lett volna, soha a büdös életben nem lehetne ő a "következő Mrs. Russo" (Mert a könyv eredeti címe ez: The Next Mrs. Russo). Audrey nagyon dilis, annyi bugyuta megnyilvánulása volt, hogy megszámolni sem érdemes, de éppen ez dobott a könyvön egy nagyot, mert nélküle és az amúgy felnőtt nő szerelmi életét előre lendítő tinédzser "alkalmazottja nélkül" a két főszereplő két úton haladt volna. Audrey nem tudta, Russo meg nem akarta keresni a nőt.

Mr. Russo, a kormányzó, akinek az anyja szerez randipartnert, az elvált amúgy szófukar pasas, totál semleges karakter, ha nem lenne Audrey a könyv se érne még ennyit sem. Warren végig hozta ezt a formát, mert engem nem vett meg kilóra, pedig akik ismernek tudják, hogy siiiiimán megvehető vagyok. Mr. Warren Russo -nak, hiába volt Audrey szerint 10/ 15+ -os, nem sikerült.

A könyv borítója, amúgy nem nagy meglepetés: nem rossz, de olyannak aki nem szereti ezeket az élőszereplőkkel ellátott borítókat, mint én, na ők nem pisilik le a bokájukat. Amúgy nagy "félrevezetés is", mert a képen a pasas köszönőviszonyban sincs, szerintem Mr. Russo -val, akit az írónő leírt ( nem mintha az eredeti borítón abban lenne, de mindegy).

Forrásmegjelölés:

1. kép:

https://moly.hu/system/covers/big/covers_699070.jpg?1632387518