Forrása
"Éjfélfekete egy kevés holdfénnyel; az érett, vékony héjú szőlő színe; alkonyati narancssárga, amilyen este hatkor szokott lenni az ég…
Mio a világ összes színét ismeri, és meg is tudja nevezni őket. A lányt már egész kis korában, a családja kimonókészítő műhelyében magával ragadták a részletek, az árnyalatok: a színek titkos élete, amit csak ő lát. Csakhogy ebben a történetben nem csak a színeknek van titkos élete…
Aoi temetkezési vállalkozó, már az édesapja is az volt. A férfi különleges érzékenységgel rendelkezik, egyetlen pillantással fel tudja mérni az előtte állók érzelmi állapotát, és tudja, mire van szükségük a gyászolóknak életük egyik legsötétebb napján. Mio és Aoi tökéletesen összeillenek, mint a kiegészítő színek, amelyek egymás társaságában ragyognak a legjobban. Ám a találkozásuk nem olyan sorsszerű, mint amilyennek tűnik. Vajon sikerül legyőzniük a szüleik által rájuk hagyott traumákat? Képesek lesznek felülemelkedni a félelmeiken, és beengedni a másikat a lelkükbe? El tudják fogadni a választottjuk világát, amely annyira különbözik a sajátjuktól?"
 |
| 1. kép |
Adott egy olyan történet, amit úgy olvastam végig, hogy volt bennem egy furcsa szorongás. Hiába volt elsöprő, elemi a főszereplők közötti mindent legyőző szerelem, akkor sem éreztem úgy, hogy ők ketten egy jól működő dinamikus páros. Nem igazán tudom most sem, hogy hányadán is állok én ezzel a könyvvel? Nem azt mondom, elolvastam, végig, bár az elejét nagyon untam, talán még voltak benne olyan részek, amelyek tetszettek is, de ... - és itt is van ez a nagy "de". Én ezt a "nagy fordulatot", valahogy nem tudtam megemészteni úgy, mint Aoi, és nem ment olyan könnyen, mint Mio -nak.
 |
| 2. kép |
Mio és Aoi életét meséli el a könyv, lényegében gyerekkortól kezdve és talán a csattanó kiderülése után válik érthetőbbé a regény eleje, de azért szerintem rettenetesen selejtes egy család, már ami Mio -t illeti. Az apa lényegében a szerelembe bolondul bele, az anyja meg egy rettenetesen nőszemély, aki simán csak jót akar, mégis rettenetesen sokat árt a lányának.
Szinte felüdülés volt végre eljutni oda, ahol Mio és Aoi élete örökre megpecsételődik, a nagy találkozáshoz - ami látszólag véletlen, azonban színtiszte elhatározás az egész. Szerettem kettejüket, az ezer színben pompázó világot, amit Mio látott kiegészítette Aoi, aki viszont alig pár színt látott, és azt sem teljes pompájában, mégis megértették egymást. Aztán persze, hogy kellett bele egy "nagy fordulat", ami viszont rettenetesen elrontotta az egészet!!!
 |
| 3. kép |
A könyv leírása sokkal jobban megfogott, mint maga a könyv, vártam az ezer féle színt látó nő és a színvak férfi kapcsolatát, mégis valahogy nekem sok volt a sok - sok különféle szín megnevezése, leírása. Talán épp ebben rejlett a könyv tanulsága, hogy nem tudtam ugyan azonosulni Mio -val, mégis azért fájt volna érte a szívem, ha nem kapott volna "happy endet", de azért felmerült a kérdés, hogy kapott? Igen a pillanatnyi boldogság egy szempillantás alatt tova száll - és mi marad helyette?
Az írónő stílusa sem fogott meg annyira, szóval kicsit rettegve néztem a polcomon évek óta heverő "Amit a szélre bízunk" című regényét. Nekem valahogy jobban tetszenek az E/1-ben írt regények, itt viszont végig E/3-ban mesélte el az írónő ezt a szokatlan szerelmi történetet.
A könyv borítója meseszépen kidolgozott és bevallom sokat dobott a megvásárlási kedvemen is, akárcsak a fülszöveg. Habár a könyv kisebb csalódás volt, érdekes volt olvasni, főleg Aoi -t, aki olyan szakmát űzött, amiről még ezidáig nem nagyon olvashattunk, pláne nem volt főszereplő hivatása.
 |
| 4. kép |
Köszönöm szépen a figyelmet!!!
Amennyiben olvastad a regényt, kérlek írd meg nekem hozzászólásban, hogy mennyire tetszett neked? Miért tetszett, ha tetszett és miért nem tetszett, amennyiben neked sem lopta be magát annyira a szívedbe!
2. kép forrása: