🎞️: That Winter, the Wind Blows

"Én,
aki kétségbeesetten élni akar,
találkoztam egy lánnyal,
aki a halált szomjazza."

Forrása

Egy fájdalmakkal és megbánással átszőtt szerelmi történet, mely a szerencsejátékos, hamis kártyás Oh Soo és a vak örökösnő, Oh Young között bontakozik ki szépen lassan.

Forrása

A történet elején Oh Soo éli a saját magának kialakított kis szélhámos életét. Szerelme elvesztése óta egyre jobban alámerül az alvilági életnek, egyre nagyobb adósságot halmozva fel a háta mögött. Gond és baj nélkül éli a nagyvilági, playboyok életét, miközben együtt lakik, legjobb barátjával és fogadott öccsével, Park Jin Sunggal (akit tiszta véletlenül fedeztem fel, hogy Kim Bum alakít, akit ugye naaaagyon imádunk a Tale of the Nine Tailed óta, Lee Rang örök és sérthetetlen) és az azonos nevű, Oh Soo -val, aki tisztességes életet él, dolgozik és minden álma egy olasz étterem megnyitása, amire komoly esélyei is vannak, hiszen egy komoly vállalat örököse. Egy napon a szélhámos Oh Soo ajtaján kopogtat egy gyönyörű, vak nő, aki a bátyját keresi, olyan kitartóan, hogy még a kicsit morcos hamiskártyás szíve is megesik rajta.

Forrása

Oh Young gyermekkora nem volt éppen az a tipikusan mesébe illő. A szülei folytonos veszekedését épp elég is lett volna elviselnie, azonban egy napon édesanyja és szeretett bátyja, összecsomagolt és elhagyta őket. A kicsi lány így kénytelen rideg apja mellett élni, akinek időközben szépen kialakul egy titkolt viszonya Wang titkárra. A nő gyermekfelügyelő, titkárnő és szerető egy személyben. Oh Young -ra lányaként tekint, a lány apját azonban szenvedélyesen gyűlöli, amiért csak "szeretőnek" tartja, azonban mikor a kislány hat évesen közli vele, valami baj lehet a szemével, meglátja a lehetőséget, hogy örökre maga mellé láncolja a lányt. Itt persze mindenki utálja Wang titkárt, még Oh Soo is, mikor kiderül mit tett, de könyörgöm, a lány apja miért nem volt ott? Miért hitt el mindent a nőnek és a lányának semmit sem? A kedves papa itt is megkaphatja az "év apja" címet, orrhosszal nyerne, alighanem!
Oh Youngnál agydaganatot diagnosztizálnak, melyet gyermekkorában meg is műtenek, és számos kemoterápia után hazatérhet, ahol azonban már nem látóként él, folytonos rettegésben, mikor löki le valaki a lépcsőn vagy mérgezi meg? Nincsenek barátai, hiszen azok is szépen kikopnak mellőle, aki maradt az meg egy ellenőrzési pont Wang titkár számára.

Forrása

A mára közel harminc éves nővé érett Oh Young bizonytalan, másoktól függő élete, mióta elveszítette a szeme világát, telis-tele van rettegéssel. Édesapja, akiben egy kicsivel jobban megbízott, mint másokban, éppen a halálos ágyán fekszik, így csakis Wang titkárra, apja szeretőjére számíthat, aki pótanya szerepet tölt be a lány életében, mióta zenetanár édesanyja fogta magát és elment. Oh Young pontosan tudja, hogy vaksága miatt rendesen ki is használják, és sok titok van, amit rejtegetnek előle, egy napon azonban megtudja, hogy szeretett "oppája", Oh Soo leveleket írt neki, folyamatosan. Ő azonban egyet sem kapott meg, így fogva a friss levelet felkerekedik, hogy megkeresse bátyját, akit hat éves kora óta nem látott.

Forrása

Eközben a hamiskártyás, csaló Oh Soo éli a kényelmes életét, mígnem épp aktuális nője, féltékenységében út intézi, hogy a férfit sikkasztás miatt egy évre börtönbe csukják. Előtte azonban Oh Soo még találkozik Oh Younggal, és nagy menekülése előtt még arra azért akadt ideje, hogy felolvassa a lánynak bátyja levelét. A férfi menekülése közben szemtanúja lesz, amint barátja és lakótársa, a vak lány által keresett örökös Oh Soo szörnyethal.

Forrása

Egy év elteltével Oh Soo sikeresen szabadul a börtönből, elsiratja barátját és folytatná silány életét, mikor halálosan megfenyegetik, hogy 100 napja van visszafizetni 78 millió wont. Az élni akaró férfi a véletlennek köszönhetően belecsöppenik egy olyan váratlan helyzetben, melyben felcsillant számára a remény, élhet. Elhunyt barátját évek óta senki sem látta, nem tartották a kapcsolatot, és a húg is vak - így fogadott kisöccsével, a hűséges, de forrófejű Jin Sunggal kitervelik, kiadják magukat az örökösnek. Ez azonban cseppet sem egyszerű feladat, de egy csalónak könnyű ügy.

Forrása

Arra persze nem számít, hogy a rideg húga szépen lassan szívének legkedvesebb személye lesz. Előtte azonban, hogy ne higgyék azt, csak az örökség miatt tűnt fel, el kell hitetnie mindenkivel, a húga miatt tért vissza és nem kell neki a pénz, vagy a vállalat. Oh Soo szépen lassan az ál húga életének része lesz, bizalmába férkőzik - és egymásba szeretnek. Miközben Ji Sung háttérországként támogatja, és kutatómunkát végez "bátyja" halott barátnőjének, húgával Moon Hee Sunnal (akit a Blind című drámából ismerek, én. Ott egy merőben más lányt alakított... )

Forrása

Hee Sun nővére volt, Oh Soo első, igaz és egyetlennek hitt szerelme, akit évekkel ez előtt tragikus körülmények között veszítettek el. A lány azóta segíti és nyíltan gyűlöli a férfit, miközben titkon szerelmes belé elutasítva Jin Sung szerelmét, aki viszont fennen hirdeti mennyire szereti a lányt.

Forrása

Oh Soonak eközben megvan a maga repertoárja, hogyan férkőzzön legfőképpen a húga bizalmába. Lépésről lépésre haladva, egyre jobban megismerik egymást, mígnem a lány végre kezd bízni a férfiben. Azonban Wang titkár nem hisz Oh Soo -nak, így kutakodni kezd utána, így szépen az is kiderül, hogy a férfi hazudott mindenkinek és csak a pénz miatt van velük, de vajon ez igaz?

Forrása

Ajánlom azoknak, akik egy lassan kibontakozó melodrámára várnak.
Lassan épül a történet, mindenkinek megvan a maga múltja, terhe, mégis szépen összefonódnak a tettek és sorsok.
Oh Soo akarva, akaratlanul megváltoztatta ál húgát, és bizony ő maga is változott, eddig is élni akart, de már nem éppen olyan "szemétként", amint aminek világ életében hitte magát - hiszed mindenki eldobta, kidobta. Az anyjának sem kellett, elhagyta őt.  Nem éppen él egyszerű életet sem Oh Soo, sem pedig Oh Young.
A lány sarkában mindig ott lebeg a halál és Oh Soo segítségével talán végre szembe is tud szállni vele, mert talán megéri. Végre élni akar és kezébe veszi az életét, elküldi azokat, akikre nincs is szüksége, vak ugyan, de nem maga tehetetlen.

Forrása

"Miután találkoztam veled, először éreztem, hogy az élet igazságos volt hozzám. Az életem egy darab eldobott szemét volt. De most nem sajnálom. Hála Neked! ... Young, ha közöttünk mindennek vége, akkor minden jót. Ha még nincs, akkor feltétlen találkozzunk még, hogy elmondjam azt, amit nem tudtam. Kezdve attól, mikor először találkoztunk, amikor beléd szerettem. Gyönyörű voltál és ... meg akarok fizetni azért, amit tettem. És még azt, hogy a te igazi oppád mennyire szeretett téged." /Oh Soo, Young -nak Ep16/


Forrása



A sorozat 2013-ban (10 éves sorozat, woah!) készült és sugárzott, 16 részes és erősen zsebkendős volt  számomra, de hát nekem mi nem az?

De olyan szép dalok vannak a sorozatban, hogy komolyan erősen dobott az egészre még minimum két csillagot!



Köszönöm szépen a figyelmedet, jó szórakozást kívánok a sorozathoz!

Puszi

Eda

A képek és gifek forrása ismételten a képen alatti "forrása" linkre kattintva elérhetőek, az eredeti oldalon. A beillesztés ideje: 2023. 04. 30.