🎞️: Yakusa Lover / Koi to Dangan

Sziasztok!

A kép eredeti fellelhetőségéért kattint ide!


Ezúttal egy délután alatt ledarálható japán, romantikus dráma sorozatot hoztam el nektek, ami igazából minden második könyv alapja lehetne. Sőt, már páran írtak is belőle történeteket, a szóban forgó sorozat alapja pedig egy manga, ha jól értelmeztem, csak úgy még itt a mondat végén megjegyezném, teljesen felesleges volt ezt sorozatnak forgatni - lehetett volna egy film is. Kilencszer nagyon maximum huszonöt percről beszélek, de ebben benne van az "ez történt korábban", a ritka gagyi főcím, az ending és az "előzetes" is. Tehát szerintem a tényleges időtartama az egésznek nincs több, mint 15 perc

Forrása

A főszereplő lány, Yuri és a barátnője a nyitó jelenetben egy szórakozóhelyen vannak, azonban nem nevezném szórakozásnak, amit a két lány művel - mert csak állnak a pult mellett és ennyi, szóval nagyjából azt csinálják, mint én egy diszkóban. Itt persze fültanúi lehetünk annak, amint a kedves és nagyon - nagyon naiv lányunk elmondja, rendes fiút akar maga mellé. Öregem, ki nem? Erre ki lesz az akibe három nanoszekundum alatt belepistul? Soha sem találjátok ki! (*kacsint, kacsint* /éljen soká a szarkazmus!!!/)

A szĂłrakozĂłhelyen azonban drogdĂ­lerek támadják meg a lányokat, ahol persze Yuri bátran helyt áll, mĂ©gsem elĂ©g a hĹ‘siessĂ©ge. Meg hát Ă©rtem Ă©n, hogy mikor be vagy rezelve, ezren pörög az agyad, hogy is Ăşszhatod meg, de mikor veled szemben mondjuk vagy tĂ­z betĂ©pett, erĹ‘sen bekokĂłzott pasas áll, szándĂ©kukban azzal, hogy most tĂ©ged is bedrogoznak vagy esetleg szexuálisan is bántalmaznak, hát nem csak állsz ott, mint egy idiĂłta, kezedben egy hokedlivel - fenyegetĹ‘zve! Majd pont ezeket a fenyegetĂ©sek gyĹ‘zik meg Signore BetĂ©pettet Ă©s Don KokĂłt. Uggggyan, kĂ©rlek! * erĹ‘s szemforgatás Ă©s majdnem röhögĂ©s, felhorkantás sikeresen megvolt*

Szorult helyzetéből természetesen egy "jóképű" (itt megjegyezném, hogy már akinek ugye... értem én, hogy mindenhol van egy bizonyos ideál - elég sok, vagyis nagyon sooooook koreai sorozatot is néztem, és simán megvesznek kilóra ezek a színészek, úgy 10 - ből 9 és fél, de ez a csávó, hát meggebedhetett volna akkor sem estem hanyatt, egyetlen egy majdnem pillanata sem volt!!! Egy sem!) férfi, Toshiomi Oya menti meg, aki miért is ne, pont a helyi maffia feje / kis főnöke?

Mert amúgy az is tiszta élet szagú, hogy meglátja, amint épp irányba raksz el eltájolt, piást, hogy te "rendes srácot" keresel, majd pont beléd botlik a pasas - kicsit se gyanús -, és megment, és egyből beléd szeret! Ugyan már, emberek! Aztán meg te botolsz pont belé, úgy egy jó hónappal később azon az útvonalon - felteszem - ahol minden egyes nap hazafelé baktattál az egyetemről! Na mármost, itt fennáll a lehetősége, hogy a lány totál idióta illetve, hogy a pasas simán kiderítette hol lakik, merre jár és ott vett házat, mert ahogy a telefonszámát megtudta, úgy ezek is olyan kis infók, hogy csak na. De ezt már sosem tudom meg! Mondjuk azért eléggé kiverte volna a biztosítékot, ha kiderül, hogy a srác tényleg lenyomoztatta a csaj és úgy alakította a dolgokat, hogy "pont" találkozzanak...

Forrása


Aztán ... Se perc alatt eljutunk oda, hogy micsoda vonzalom és szerelem van kettejük között, hiába hirdette Yuri fennen, hogy ő rendes srácot akar - hát ez az Oya gyerek minden csak nem az. Természetesen világot rengető szerelem bontakozik ki kettejük között - a lány ragaszkodik a sráchoz, tíz körömmel kapaszkodik belé. A pasasnak meg persze nem kell több, szépen ki is élheti a birtoklási vágyát szegény naiv, egyetemista lányunkon. Ez a szerelem már nekem is sok volt.

Nem azt mondom, hogy nem volt Ă©rdekes vagy, hogy nĂ©zhetetlen lett volna, hiszen vĂ©gignĂ©ztem mindegyik rĂ©szt. Egynek elment. De Ăşgy kb. egy kalap alá veszem, mint pocsĂ©k szĂ­nĂ©sz gárda, Ă©s szĂ­nĂ©szkedĂ©s miatt a "Megölni Sarait" cĂ­mű film gárdájával. Nagyon hasonlĂł alapokon nyugszik az a törtĂ©net is, csak ez - Yakuza Lover - számomra jobban befogadhatĂł volt... hát itt ĂĽtközik ki, hogy manapság már minden második romantikus könyvben már a második oldalon megy a lepedĹ‘akrobatika. Az egĂ©sz Yuri - Oya "szerelem" csakis a testi vonzalomra Ă©pĂĽlt, a lány hiszen a pasi nevĂ©n kĂ­vĂĽl kábĂ© semmit sem tud rĂłla, nem? Persze ebben is ki kellett játszani a tökĂ©letes "brazil szappanopera" effekteket. (Ă©n nevezem ezeket Ă­gy) Volt itt kĂ©rem minden, az italba tett drogtĂłl elkezdve, a fĂ©ltĂ©keny maffia big - big - big Boss -on át, az ármánykodáson keresztĂĽl egĂ©szen a legjobb gyerekkori barát szerelmĂ©ig, aki vĂ©letlenĂĽl pont zsaru lett. 

Forrása


SzĂłval maga a sorozat egy lĂ©legzet vĂ©tel alatt ledarálhatĂł, amennyiben nincs nagy igĂ©nyed. Könnyed, romantikus, nem tĂşl bonyolĂ­tott Ă©rzelmekkel tartalmazĂł sorozat, botrányosan fos szĂ­nĂ©szi játĂ©kkal, viszont iszonyatosan jĂł alaptörtĂ©nettel ellátott sorozat - csak ebbĹ‘l mást kellett volna kihozni... talán majd máskor, mások.


Így zárásképpen pedig hadd kívánjak neked nagyon Boldog - sorozatokban és olvasásban gazdag - Új Évet! ;) Remélem jobb és boldogabb lesz, mint az ideid.

Hajrá 2023, kérlek legyél jóóóó!!! ;)

U.i.: Idén se lesz meg a 10.000 oldal! :'(


Puszi


Eda