Sziasztok!
Forrása |
Szeretném folytatni az "Én és a török sorozatok" bejegyzésemet, a soron következő második résszel, melynek első gyöngyszeme nem más, mint mint egy modern köntösbe bújtatott, török harminckét részes, Szépség és a szörnyeteg, ez pedig a:
Siyah, Beyaz Ask
Fekete, fehér szerelem
A történet főszereplője Asli, a tehetséges orvos / sebész /, akinek tökéletes az élete, elismerik a szakmában, jól csinálja, amit csinál, van egy férfi az életében, aki hamarosan - reményei szerint- megkéri a kezét, a kollégái is kedvelik. Minden nő erre az életre vágyik, nem? Sikeres a karrierjében és a magánéletében is.
A nő azonban sajnálatos módon egy cselszövés miatt beszáll egy olyan mentőbe, hogy életet mentsen, amelybe nem neki kellett volna, így találkozik a Szörnyetegével, Ferháttal. A férfinek égető szüksége van egy orvosra, aki életben tudja tartani azt a sebesült férfit, aki után éppen nyomoz. Az elején kiderült, hogy ők ketten tűz és víz, vagy fekete és fehér. Sajnos azonban míg Asli próbálja menteni az életét, olyat lát, amit nem kellett volna, egy elismert és köztiszteletben álló ember, akit ő is ismer, akit a "kedvesség angyalának" hitt addig, nem is az, akinek eddig láttatta magát. A férfi egy hidegvérű gyilkos, és ezt sajnos a lány látja is, és le is bukik. Hiába próbál meg menekülni, egy magánbirtokról nehéz úgy kijutni, ha mindenhol őrzik. Főleg, ha ennek a birtoknak az őrzésében Ferhat Aslan is részt vesz.
Ferhat, lehet, hogy elég kegyetlen, de ha a lány nem látta volna, a nagybátyja tettét, akkor szerintem el is engedte volna Aslit, azonban sajnos lebukott, így a férfi kénytelen megölni. Asli azonban miközben az életéért könyörög, olyat mondd, ami lehetővé teszi Ferhatnak, hogy megmentse a csinos nőt. Alkut ajánl fel neki, hozzámegy a nő, és életben marad, ahogy a családja is, ha pedig nemet mondd, akkor nemcsak Asli veszti életét, hanem a nő szerettei is. A történet pikantériája, hogy Asli bátyja, történetesen rendőr. Ferhat meg egy bűnöző, így kézenfekvő, hogy ha elveszi a lányt, akkor közelebb kerül a lány családjához. Tudjátok, amolyan tartsd közel a barátaid, de az ellenségeid még közelebb alapon.
Egyre jobban megismerik ketten egymást, így Asli is megkedveli a férfit, szerelme pedig elkezdi a jégszívet felolvasztani.
Vajon kijár a happy end a Szépségnek és a Szörnyetegnek, aki mindig kilenc órakor látogatta meg szerelmét?
LEKE
STAIN/ FOLT
A történet női főszereplője Yasemin, aki árvaházban nevelkedik a kilenc éves, hallássérült öccsével, Murattal. A lány azonban mikor nagykorú lesz, kénytelen elhagyni az árvaházat és egyedül helyt állni a világban. Rettenetesen sokat dolgozik, hogy végleg maga mellé vehesse testvérét és megteremtse a műtéthez szükséges anyagi forrást. Jelenleg egy rendezvényszervező cégnél foglalkoztatják, itt találkozik az egyik eseményen Cem -mel.
A sorozatunk férfi főszereplője az üzleti világban sikeres, a nőkkel szemben azonban nagyon is szkeptikus Cem. A családja teljesen szétesett, ezért nehezen bízik a nőkben és a szerelemben. Épp ez a traumája vezet oda, hogy az elején nem hisz szegény Yaseminnek, mikor a nő álltja, hogy a férfi üzlettársa meg akarta erőszakolni. Alig tudott elmenekülni a férfi karmai közül. Cem persze nem a megfelelőképp reagálja le a történeteket, itt kezdődnek igazán a bonyodalmak és a két sebzett, küzdő és megtört lélek szerelmi története.
Iliski Durumu: Karisik
Zűrös viszonyok
A sorozat, amit nem tudtam végignézni, annyira gagyira sikeredett az a Zűrös viszonyok, igen tényleg az előzőekhez képest találtam egy romantikus, vicces történetet, ami még érdekes is lett volna, ha nem ennyire bugyuta.
Eredetileg ez a sorozat egy koreai sorozat török átdolgozása (vajon érdemes lenne rákeresni az eredetire /FULL HOUSE/ és azzal is megpróbálkozni, nemcsak ezzel a remakekel?), melyben a főhősnőnk egy amatőr író, aki nemcsak teljesen sikertelen a munkájában még szerencsétlen is, hiszen a barátai elküldik egy Görögországi nyaralásra, miközben eladják a házát és teljesen kisemmizik. Ha ilyen barátaid vannak, szükséged van ellenségekre? Ezen az álnyaraláson találkozik kedvenc színészével, Can Tekinnel. Az ominózus találkozás azonban sajnos nem éppen álomszerű, sokkal inkább rémálomszerű - hála a lány sete sutaságnak. Persze a bonyodalmak csak itt kezdődnek el, hiszen mikor szegény lány hazaér, látja, hogy nincs lakása, sőt éppen egy férfi vette meg, akit már látott - le is járatta magát előtte, elég rendesen.
Szegény, esetlen főszereplőnk tehát elvesztette az otthonát, nincs hol aludni, munkája meg aztán pláne nincs, és még a házában az a Can Tekin lakik épp, akit nemrég még lerókázott.
Mi lesz még itt ebből?
A másik török sorozat, amit elkezdtem és azóta is lóg a levegőben, az a: "Acil Ask Araniyor" vagyis a Szívhelyzet, melynek főszereplője Sinan egy sikeres fiatal orvos, egy törökországi kórház baleseti osztályán dolgozik. Élete a munkája, egyedül él, csendes magányában, mígnem egy nap beköltözik a házba a zajos, életvidám, szétszórt, esetlen és vidám Nisan. A sors fintora, hogy szegény Nisan felkelti a zsémbes Sinant, elrontva a reggelét, nekitolat a férfi autójának és teljesen eltolva ezzel az első benyomást. Persze csavar az egészben, hogy Nisan nemcsak a zűrös szomszédja lesz a férfinek, hanem az új gyakornoka is. Szegény Sinannak rá kell jönnie, hogy az eddigi laza, nyugodt, aránylag stresszmentes otthoni életét egy az egyben le is húzhatja a WC- n, ilyen szomszéddal, mint Nisan.
Benim Tatli Yalanim
Édes kis hazugságom
Édes kis hazugságom
Az a baj ezekkel a török sorozatokkal, hogy elég sok részesek és elég hosszú egy - egy rész, hiszen alapjáraton több, mint másfél órásak a részek, ezért is untam rá hamar a Benim Tatli Yalanimra, azaz az Édes kis hazugságomra, aminek már a címe egy gigantukusan nagy hülyeség! Hogy lehetne édes "kis" hazugság, ha a lányomnak azt mondom az anyja egy másik nő?
Nejat, az apa, a hazug, akit elhagyott a felesége és így hazudik a lányának, Kayrának, azonban míg egy kislányt az ember még csak - csak meggyőz, a lánya egyre idősebb lesz és egyre több kérdés merül fel az anyjával kapcsolatban, nem elégszik meg a képeslapokkal és levelekkel, látni akarja az édesanyját, aki tudta szerint - ha jól emlékszem, talán Afrikában állomásozik és ott menti a gyerekeket meg az ökoszisztémát. Persze Nejat szorult helyzetében kénytelen olyan hazugsággal előállni, ami nemcsak a férfi és lánya, hanem Suna is, a történet női szereplője.
Suna, aki egy mosolygós, ragyogó nő. Hatalmas szíve van és mikor meglátja a kislányt, aki anya után ácsingózik, nem tud nemet mondani a férfinek, ezért belemegy abba, hogy pár napig Kayra édesanyjának szerepébe bújik, arra azonban nem számít, hogy nem is olyan könnyű egyik napról a másikra anyának lenni.
Vajon miért éppen Pisztáciámnak hívja Nejat a lányát?
Miért van a kislány mellett mindig ott a hátizsákja?
Hol az igazi édesanyja? És miért hagyott el egy olyan férfit, mint Nejat, aki sikeres a vállalkozásában és ráadásul nemcsak kedves és figyelmes, de remekül is néz ki, nem?
HERCAI
A bosszú csapdájában
Az "Én és a török sorozatok Part II." utolsó sorozata pedig a Hercai, amit elkezdtem ugyan, de valamiért nem folytattam, pedig tetszett - csak annyira, de annyira nyavalyatörős sorozatba nyúltam már megint bele!
A romantikus szálat Miran és Reyyan között nagyon szerettem, éppen ez volt a fő oka annak, hogy nekiálltam a sorozatnak, de a sok kiabálás, sikoltozás, zokogás mellett ez a szál sem tudta meghozni újra a kedvemet, pedig érdekelt és le is kötött a sorozat, de most hogy megnéztem és van vagy 69 részes!
Miran életének egyetlen célja van, ebben nevelkedik, hogy bosszút álljon a családja haláláért, ezért nagyanyjával úgy döntenek, bosszút állnak az ellenséges családon, úgy, hogy Miran elveszi a lányukat. Azzal azonban a férfi sem számolt, hogy Reyyan hiába az ellenség lánya, elragadó egy teremtés, indulatod ha kell, mégis szerethető és nagyon tud szeretni.
Miran azzal nem számolt, hogy ha magába bolondítja a lányt, akit el akar venni felségül ő maga is beleesik a csapdájába és nem ereszti. Hiába a bosszú, Miran nem tud kettészakadni, a szüleit ha meg is bosszulja, mit tehet szegény Reyyan az egészről?
Köszönöm, ha eddig eljutottál! További szép napot!
Eda